Kozák László, ismertebb nevén Kis Grófo 2006-ban kezdte zenei pályafutását. Még ebben az évben megjelent édesapjával közösen elkészített albumuk, melyről több dal nagy népszerűségnek örvend. A nagy áttörést a 2009-ben megjelent ,,Gigoló” című dal hozta meg számára, mely a legnagyobb videó megosztó portálon több mint 1,5 milliós nézettséget ért el. Innentől kezdve sikert sikerre halmoz, hiszen a 2011-ben megjelent ,,Rázd meg a testedet” című szerzeménye meghaladja a 2,5 milliós nézettséget. A 2012-es év nagy slágere, melyet Jolly-val közösen készített el, a ,,No roxa áj” csak nem elérte a 11 milliós látogatottságot. Pixával közösen készített, Bulibáró című dalát 2016-ban „az év hagyományos slágere” kategóriában Fonogram díjjal jutalmazták. 2011 óta a Zeneexpressz állandó fellépője.

Kis Grófo