nivo nivo nivo nivo nivo nivo

TÖLTŐDJÖN FEL NÁLUNK, TÁVOL A NAGYVÁROSOK NYÜZSGÉSÉTŐL!

Fásy Műsoriroda - Bebe

Abebe Dániel, művésznevén Bebe, 1985-ben írta első dalát. A gimnáziumi évek alatt tudatosodott benne, hogy énekes akar lenni. Az 1999-ben alakult Picasso Branchban bontogatta szárnyait, ezáltal vált az ország legismertebb funky énekesévé.
2000-től a Back II Black együttes tagja. Első kislemezük ,,Úgy vártalak” címmel jelent meg, mely hatalmas sikerre tett szert. 2003-ban Voxcar-díjat kaptak a „Zene nélkül mit érek én” dal átdolgozásáért. Ugyanebben az évben a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán az Alul semmi című musicalban játszott. 2007-ben pedig fellépett a Dr. Bubo musicalban ahol egy rapper patkányt alakított. 2009-ben Fonogram Díjjal tüntették ki őket, a Funkybiotikum albumért. Bebét és zenekarát 2011-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a Scorpions elő zenekaraként állhattak színpadra. 2012 óta szólóban lép fel.